Egyelőre óvatosan a Snapchat-el, sokat kell még bizonyítani a papírnak
2017. 03. 22. 16:18  ///  Részvény/Nemzetközi
A Snapchat tőzsdei bevezetése egyelőre nem egy sikersztori, a 24 dolláros IPO-hoz képest járt már 20 dollár alatt is a részvény. Egyelőre a fundamentumok nem igazolnak számottevő emelkedést, ezért nem érdemes vásárolgatni belőle, maximum technikai alapon.
Cinkotai Norbertkbcsnapchatrészvényesésipofacebook

SZAKÉRTŐ

10-15 ezer új lakásberuházással számolhatunk 2017-ben

Az új lakások állománya nőhet, az albérletárak csökkenhetnek idén.

Kiábrándította a befektetőket a Nike gyorsjelentése

Tegnap zárás után tette közzé a Nike és a FedEx is a negyedéves számait.

Nem könnyíti meg a járulékcsökkentés a munkáltatók helyzetét

A januári béremelések leginkább a kisebb cégeket érintik.
Élénk aktivitás jellemzi a globális vállalatfelvásárlási piacot
2017. 03. 21. 10:00  ///  Vállalatok
2015-ben a vállalatfelvásárlási piacon hatalmas bumm következett be. 2016-ra alább hagyott ugyan, de továbbra is élénk maradt a piac. Ez megoldást kínálhat a pár éve már igen aktuálissá vált probléma, jelesül a cégöröklés kérdéskörének megoldásában.
dr. lengyel zoltánallen & overym&avállalatfelvásárláscégöröklésbefektetők

Magasabb osztalék és negatív kilátások várhatóak a CEZ-nél a jövőben

Jelentett a CEZ, Közép-Kelet-Európa legnagyobb energetikai cége. A jövőbeli várakozások nem festenek túl fényesen, a 2017-es év rosszabb lehet, mint 2016. Az árfolyamreakciók vegyesek lehetnek - mondta el Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője.

Az UniCredit után most a Deutsche Bank is tőkét emelt

Egyenlőre még nem érdemes beszállni a Deutsche Bank részvényébe.

Az állami és az önkormányzati szférában 2018-ra megnőhet a hiteligény

A legnagyobb kereslet a hitelre jelenleg az ingatlanpiacon van jelen.

A HÉT TÉMÁI

Megkaphatod az elmúlt napok legfontosabb anyagait a postaládádba, ehhez e-mail-címeddel iratkozz fel hírlevelünkre!

#YOU TUBE

Iratkozz fel a csatornánkra, hogy a legfontosabb videókról elsőként értesülhess.

Sorsdöntő mozgások előtt áll a brit fizetőeszköz
2017. 03. 20. 09:00  ///  Tőzsde/Equilor
A hétvégén Skócia miniszterelnöke azt nyilatkozta, hogy a tényleges Brexit előtt szeretnének kiírni egy népszavazást az ország függetlenedéséről. Fontos szintekhez ért a GBP/USD, így a következő napok izgalmasak lesznek - foglalta össze Varga Zoltán, az Equilor elemzője.
Varga Zoltánequilorskócianépszavazástheresa maybritanniaangol font

Fontos fizetési mérleg adat érkezik a jövő héten

Érdemes odafigyelni a jövő heti adatra.

Az 50 dollár alatti WTI jó vételi pozícióval kecsegtet

Nemrég kisebb esést szenvedett el a WTI típusú olaj kurzusa.
A britek egy lépéssel ismét közelebb kerültek a Brexit-hez
Tegnap II. Erzsébet brit királynő jóváhagyta a Lisszaboni szerződés 50. cikkelyének aktiválást és ezzel ismét közelebb került a Brexit. Így már csak Theresa May-en múlik, mikor küld értesítést Brüsszelnek - mondta el Varga Botond, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője.

A béremelés inkább az alacsony infláció, mintsem a kormány érdeme

Érdemes jobban mögé nézni a kormány által kommunikált béremeléseknek.

Az 50-55 dolláros sáv alatt maradhat az olaj a jövőben

Szerdán fordulat ment végbe az olaj árfolyamán.

Ismét egy szinttel feljebb kapcsolt a FED

A várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos emelést hajtottak végre.

Sok a kérdőjel, de a 300 forint feletti dollárban bízhatunk

Sok bizonytalanság van a dollár/forint árfolyamának alakulásával kapcsolatban. A legfontosabb szempont lehet a jövőre nézve ezen a téren, hogy a FED mikor és milyen léptékben folytatja a kamatemelési ciklust. Az majdnem biztos, hogy az USD/HUF 300 forint felett fog alakulni.

Hat éve történt Fukushima, a világ legköltségesebb katasztrófája

A "Maradjunk vagy menjünk?" szerzőjét kérdeztük az aktuális helyzetről.

A FED optimista hangvétele nagymértékben erősítheti a dollárt

Szerdán a Fed várhatóan bejelenti a következő 25 bázispontos kamatemelést.

A Duna House bekebelezte a MyCity-t, 3%-os pluszban a részvény

3%-os pluszt okozott a Duna House-nak a hír.



Beágyazás

Ezzel az embed kóddal a weboldaladba illesztheted a videót
Embed kód méretezés: px px

RENDEZVÉNY

RENDEZVÉNY RÉSZLETEI

VISSZAHÍVÁS